Három ütős érv amellett, hogy COVID alatt se álljunk le az edzéssel

Vívódsz magaddal, hogy megleld a motivációt az edzéshez? Mondunk három jó okot is arra, ami rákényszerít, hogy leszállj a kanapéról!

Ebben a vírussal terhelt időszakban nehéz a motivációt fenntartani az edzéseket illetően. Vagy azért, mert a versenyeket elhalasztották, vagy törölték; vagy a szociális távolságtartás, vagy a gyerekekkel való otthoni tanulás, vagy a home office miatt. Az is lehet, hogy csak aggódsz a munkahelyed, az egészséged és/vagy a családod miatt. Akárhogy is, az nagyon is fontos, hogy találjunk egy kis időt edzeni.

Ennek a bejegyzésnek az a célja, hogy adjon három jó okot arra, hogy extrém körülmények között is folytassuk az edzését.

AD 1. Formában maradsz még akkor is, ha csökkented a terjedelmet
Nyilvánvaló: ha teljesen leállsz az edzéssel, akkor kijössz a formából. És minél tovább tart a szünetet, annál inkább. Sokan túlságosan is tudatában vagyunk ennek a ténynek és ez okozhat némi szorongást – de nyugi, ez nem akkora baj, mint amilyennek elsőre hangzik! Profi kerékpárosoknál végzett kutatások kimutatták, hogy egy viszonylag rövid (kb. két hét) szünet nem a világ vége, feltéve, hogy a korábbi edzés ingerek adaptálódtak egy legalább 12 hetes vagy annál hosszabb időszakot követően. Bebizonyították azt is, hogy még egyetlenegy edzés is drasztikusan lelassíthatja a forma csökkenés
mértékét. Az edzés terjedelmének egy harmadára csökkentése rövid távon elhanyagolható hatással van az erőnlétre, feltéve, hogy a fennmaradó részben intenzív munkát, például intervallumos, résztávos edzéseket végzünk. Ez azért van, mert a gyorsaság hamarabb eltűnik, mint az állóképesség. Ergo, ha az időnk behatárolt, akkor gyorsaságfejlesztő edzéseket kell elsősorban végeznünk.

A másik jó hír az, hogy nem veszik el minden amit a medencében, vagy a kerékpáron nagyon nehezen megszerztünk. A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a koordináció megmarad a hosszú távú motoros memóriában, különösen az olyan ciklikus sportágak esetében, mint az úszás, a kerékpározás, vagy a futás. Persze, több hét kihagyás után kissé rozsdásnak érezheti magát az ember a medencében, de hamar visszajön a vízérzés. Összefoglalva: egy-két hetes pihenés nem okoz nagy kárt, és még egy-egy edzés elvégzése is sokat jelenthet főleg ha az magába foglal néhány nagyobb intenzitású részt is.

AD 2. Boldogabbnak fogod érzni magadat
Stresszes időszakban minden fajta segítségre szükségünk lehet. A rendszeres testmozgás az egyik legjobb dolog, amit stressz ellen tehetünk. A testmozgás csökkenti a stresszt, jobban alszunk tőle, a testmozgás következtében kisebb az esélye a depresszió kialakulásának, jobb lesz tőle az önértékelés – és még folytathatnánk a sort. Miután azonban a szervezetünk megszokta a testmozgás nyújtotta előnyöket, elkerülhetetlen, hogy jelentkezzenek a hátrányok, ha bármilyen okból kénytelenek vagyunk abbahagyni az edzést. Egy kísérletben a futók egy csoportját 2 hétig akadályozták az edzések elvégzésében. Ebben a csoportban a depresszió, a szorongás, a zavartság, és az alacsonyabb önértékelés tünetei szignifikánsan nagyobbak voltak az edzést folytató futók csoportjához képest. Érthető, hogy a jelenlegi helyzetben néhány edzést ki kell hagyni, lehet, hogy nincs is más választásunk, de nem szabad kihagyni túl sokat, mert olyan negatív mentális hatásai lehetnek, amiket nagyon el szeretnénk kerülni. Meg kell tenni bármit – még ha a lakásban történő helyben futásról,
vagy az udvarban történő kocogásról van szó – közérzetünk javítása érdekében.

AD 3. A végső cél szempontjából vizsgálva minden értelmet nyer
Ebben a bizonytalansággal teli időszakban nehéz lehet motiválni önmagunkat. Úgy érezhetjük mintha egy fal állna előttünk, ami eltakarja előlünk a jövőképet. Hogyan tudnánk rábeszélni magunkat egy kemény edzésre, amikor azt sem tudjuk, hogy mikor lesz a következő verseny? Nagyobb távolságból kell vizsgálni a jelen időszakot. Optimistának kell lennünk abban a tekintetben, hogy a jelenlegi helyzet hamarosan megoldódik. Képzeljük el például, hogy 12 hét múlva újra
versenyezhetünk. Megváltoztatná a mai edzéssel kapcsolatos véleményünket? Nem szabad, hogy csak erről a szezonról szóljanak az edzéseink. A most elvégzett edzések hosszabb távon fejtik ki teljesítmény növelő hatásukat. Az állóképesség, a gyorsaság és az erő lassan és egyenletesen javul, mint a szűrőn át csöpögő kávé. Rajtunk áll, hogy töltögetjük, őrizgetjük, vagy kiöntjük azt a kancsó kávét. Nem szabad elfelejteni, hogy semmi sem tart örökké, ezért tegyünk meg mindent azért, hogy fittek és pozitívak maradjunk.

BY PHILIP MOSLEY, fordította dr. Kocsis Tamás Balatonmantraining
www.trainingpeaks.com

Menü