Eddz, mint a nagyok és regenerálódj, mint a profik!

Regeneráció gyógytornász szemmel

Mit jelent a regeneráció?

A regeneráció azt jelenti, hogy valami, amit megbolygattunk visszanyeri az eredeti tulajdonságait. Az  edzés/versenyterhelés utáni regeneráció során a szervezetünket visszaállítjuk, az eredeti, jól működő állapotába, ahol újra terhelhetővé válik. A regeneráció kulcsfontosságú a sérülések elkerülésében.

Mikor és miért kell regenerálni?

Megterhelő edzések és edzéssorozatok, résztáv futások, versenyek után erőteljesen javasolt. Ha a következő terhelési impulzus úgy éri a szervezetünket, hogy nem regenerálódott megfelelően, akkor az egyenes út lesz a sérülésekhez, teljesítményromláshoz, illetve a test kifáradásos-spiráljához.

Mit jelent a DOMS (Delayed Onset Muscle Soreness)?

A DOMS az edzést követő nap megjelenő izomfájdalom, hétköznapi nevén izomláz. Kevesen tudják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a fájdalmat nem a laktát (tejsav) felszaporodás okozza, hanem az izomban létrejövő ún mikroszakadások , amit egy gyulladásos folyamat kísér. A laktát edzés közben okoz égő érzést az izomban, és röviddel az edzés után megszűnik a kellemetlen érzet. Tehát a másnap (12-24 órával az edzés után) fellépő izomláz, az bizony az izmaink a mikrosérülése!!!

Az izomfájdalom mértéke, és az, hogy mennyi idő alatt múlik el nagymértékben függ a mikroszakadások kiterjedésétől, az egyén korától, és hogy milyen jól használjuk a regenerációs technikákat. A kor előrehaladtával csökken a kötőszöveti rugalmasság, nő az izom sérülékenysége, és megnő a regenerációs idő is.

Profi sportolóknál ezt objektíven úgy szokták vizsgálni, hogy megnézik a vérben levő CK (Kreatin Kináz) szintet, ami az izom sérülés/ fáradtság markere. Ha 600 U/L fölötti értéket kapnak, akkor pihenésre, regeneráló edzésre ítélik a sportolót, mert ez a zóna igen sérülésveszélyes.

Jó helyzetben vannak azok a futók, akik edzővel készülnek, hiszen itt tudatosan meghatározzák a terhelés-pihenés arányát. A teljesítményfokozásban a regenerációnak legalább annyi szerepe van, mint magának a terhelésnek.

Hobbi sportolóként, saját testem reakcióira kell figyelnem!

Szerencsére a szervezetünk öngyógyító folyamatai nagyon gyorsan és hatékonyan működnek. Egyetlen feladatunk van: ezeket a folyamatokat támogatni.

Mit tudok tenni? Hogyan tudom elősegíteni a szervezet öngyógyító folyamatait?

A fő hangsúly a keringésfokozáson van. Az izom gyógyulásához az szükséges, hogy a gyulladás lecsengjen, a sérült területek újra épüljenek, a salakanyagok, és a sérült elemek távozzanak a szervezetből. Mindehhez megfelelő alapanyagokra van szükség: fehérjék, nyomelemek, ásványi anyagok, enzimek, vitaminok, és rengeteg folyadék .

Hidratáció (folyadékbevitel):

  1. A hidratációt már futás közben érdemes megkezdeni, ilyenkor különösen hasznos, ha nyomelemeket viszünk be a szervezetünkbe, mert a terhelési fázisban erre van leginkább szüksége az izomzatunknak. Hosszabb futásoknál fokozatosan felszívódó szénthidrátokat használjunk a vércukorszint-ingadozás elkerülése érdekében.
  2. Az edzés végeztével folytassuk a vízpótlást. Ilyenkor érdemes nyomelemeket, ásványianyagokat, szénhidrátot tartalmazó sportitalokat fogyasztani, hogy pótoljuk az elhasznált elektrolitokat. Ha cukrot viszel be, most megteheted!
  3. Különösen jó hatású a mikroszakadások regenerálódásában valamilyen fehérjeturmix vagy fehérjeszelet  fogyasztása. Itt a természetes fehérjéket részesítsük előnyben!
  4. A nap folyamán folyamatosan hidratáljunk. Ne igyunk egyszerre sok folyadékot, hanem osszuk el, óránként egy pohárral. Ebben az időszakban nagyon hasznos, ha úgynevezett „üres vizet” iszunk. Ez lehet könnyű, ízesítetlen gyümölcstea, vagy csak felforralt, lehűtött víz, ami az ozmótikus szívóhatás miatt magába szívja a salakanyagokat. Erre az ásványviz vagy cukros üdítők csak korlátozottan képesek. Az üres vizet ne tévesszük össze a desztillált vízzel, aminek a fogyasztása szigorúan tilos!!! A kávé vízhajtó hatású, így nem javasolt.
  5. Este érdemes feltölteni az ásványanyag raktárakat valamilyen jó felszívódású, kombinált készítménnyel.
  6. A bevitt megfelelő mennyiségű folyadék biztosítja azt is, hogy éjjel a folyadék be tud áramlani a csontokat védő porcszövetekbe (hialinporcba) és a gerinc porkorongjaiba, táplálva, regenerálva ezeket a képleteket. Erre nyugalmi helyzetben van lehetőség, amikor az izmok ellazulnak, és az ízületeken megszűnik a nyomás.

Hengerlés

Közvetlenül a futás után vagy későbbi órákban alkalmazható. Nagyon jó hatása van az izomszövetben, fasciában levő folyadék áramoltatására, növeli a rugalmasságot, csökkenti az izomfájdalmat. Használjunk lehetőleg sima felületű hengert, és lassú mozdulatokkal pásztázzuk végig a főbb izmainkat. Ne kapkodjunk! Egy-egy izomcsoporton 20-60 mp közötti időt töltsünk, és érdemes 2-3x visszatérni egy területre.

Vádli, Combfeszítő, Combhajlító, a comb oldalsó része (Tractus iliotibialis), közelítők, nagy farizom és esetleg a hát területét dolgozzuk át. A derekat tilos hengerezni!

Nyújtás

A nyújtás a leggyakrabban változó és leginkább vitatott mozgásforma. Személyes tapasztalat, hogy közvetlenül a megterhelés után egy alapos, de nem agresszív stretching a célravezető. Régen a statikus, kitartott nyújtásban hittek, manapság amikor a faszciák jelenlétét nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a folyamatos mozgásban végzett nyújtások kerültek előtérbe. A fájdalom mentesen végzett, laza nyújtás csökkenti az izom feszülését és fokozza  a keringést. Fontos, hogy ne edzés után próbáljunk légtornászt faragni magunkból, hiszen, ha visszagondolunk a mikrosérülés-elméletre, akkor logikus, hogy egy intenzív, erőltetett nyújtással további sérüléseket fogunk okozni az izomban. Az intenzív nyújtást hagyjuk a keresztedzések idejére.

Kompresszió

  1. Nagyon sok tanulmány született a kompressziós sportszárak, futózoknik jótékony hatásáról. Egyes gyártók tovább mentek, és teljes kompressziós ruhákat gyártottak, illetve olyan eszközöket, amelyek légpárnák segítségével az alsó végtagokon vagy teljes testen fejtenek ki nyomást. A kompresszió azzal segíti elő a regenerálódást, hogy csökkenti az ödémát (vizesedést, duzzanatot), segít eltávolítani a salakanyagokat, fokozza a helyi keringést és ezáltal csökkenti az izom fájdalmat. Érdemes nem csak az edzés vagy verseny alatt kompressziós futószárat használni, hanem a terhelés másnapján, amikor a gyulladás miatt igencsak jelen van a folyadékszaporulat a végtagokban. Különösen, ha álló vagy ülő munkát végzünk, segít elkerülni a „nehézláb” érzést.
  2. A kompressziós kezelés egyik különösen intenzív fajtája a Flossing. Ez egy nagyon erős gumiszalag, amit 50%-os meghúzással tekerünk fel az adott végtagra és max. 3x 1,5 percig hagyjuk rajta, miközben a folyamatosan mozgatjuk a komprimált területet. Szuperül „átmossa” a kezelt területet és aktiválja az öngyógyító folyamatokat.
  3. A keringésfokozó technikák kiemelt szereppel bírnak a közvetlen sérülésmegelőzésben. Tanulmány bizonyítja, hogy az olyan íngyulladások, mint az Achilles-gyulladás kialakulása jelentősen csökkenthető az edzés utáni keringésfokozó módszerek bevetésével, hiszen ebben a képletben nagyon rossz a keringés, így lassan és nehezen regenerálódik.

Hideg

A hideg kezelés az egyik legősibb regenerálódást elősegítő módszer. Végtelenül egyszerű, olcsó, és hatékony. Csökkenti a gyulladást, ödémát, fájdalomérzetet, izomfeszülést és javítja a keringést és az izmok rugalmasságát. A szakirodalom rengeteg lehetőséget taglal, de maradjunk egy egészséges közepes értéknél, ami biztosan nem fog ártani, cserében látványosan felfrissít: 8-11°-os (átlagos csapvíz) vízben töltsünk el 10-15 percet (legalább 10 perc).

Érdemes minél nagyobb testrészt belemártani a vízbe, de a genitáliákra vigyázzunk! Vegyünk egy műanyag dézsát (kukát) és álljunk bele combtőig. A teljes test belemerítés már más tészta, itt nem árt egy előzetes kardiovasculáris vizsgálat, illetve az időtartam is rövidebb lesz.

A hidegterápia egy igen intenzív és hatékony fajtája a Krioszauna, vagyis jégkamra, ahol mínusz 110°-on töltünk el néhány percet.

Kontraszt terápia

  1. Van aki nem tolerálja jól a hideg vízben eltöltött időt, nekik javasoljuk a hideg-meleg váltókezelést, amely kombinálja  a hideg és a meleg jótékony hatását, és igen intenzív keringésfokozást eredményez. Ezt végezhetjük zuhanyrózsával, vagy két mélyebb vödörrel, amelyeket 8-10°-os, illetve kellemesen meleg vízzel töltünk fel. Érdemes 3-szor 3-3 percet eltölteni a vedrekben úgy, hogy mindig a meleg vízzel kezdjük és a hideggel fejezzük be!

Masszázs

Kinek ne esne jól egy megterhelő edzés/verseny után egy kellemes masszázs. A masszázs csökkenti az izomtónust, izomfájdalmat, duzzanatot, fokozza a keringést, az izomsejtek oxigenizációját, elősegíti a laktát és CK eltávolítását. A hangsúly az időzítésen van: közvetlenül a megterhelés után csak rövid, laza, nyirokmasszázs szerű, „átlögybölő” masszázst érdemes igénybe venni, másnap pedig jöhet egy alapos regeneráló masszázs.

Íme egy rövid és közel sem teljes összefoglalása a regenerációs módszereknek, fókuszban a keringésfokozással. Természetesen ezen felül óriási szerepe van a megfelelő táplálékbevitelnek, pihenésnek és minőségi alvásnak.

Sinkó Judit

Moove sportfizio szakmai vezető

www.moovefizio.hu

Menü