Sajtóközlemény Generali Night Run Budapest

Hatezren a Lánchídon!
– telt házas volt a hatodik Generali Night Run Budapest –

A Maratonman versenysorozat 2019-es eseményeire idén sem lehetett panasz; a balatoni versenyek mellett a főváros egyik leglátványosabb futóversenyét, a Generali Night Run Budapestet is óriási érdeklődés kísérte – amely állomása volt a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa eseménysorozatnak. A 6000 fős verseny már az online nevezés időszakában elérte a plafont létszám tekintetében, és a néhány szabad hely is órák alatt elfogyott a versenyt megelőző héten. Tekintettel a kint rekedtek számára, a Szervezők 2020-ra létszámbővítést terveznek – és újra Lánchidat.

Szombat éjjel a futóké volt a főváros, a Generali Night Run Budapest versenyzői összesen három – 6 km, 9 km és félmaratoni táv – közül választhattak ezen az estén. A hatodik alkalommal elrajtoló éjszakai futóverseny három újdonságot tartogatott a nevezőknek: délután ingyenes előadásokat lehetett hallgatni; a versenyközpont és a ruhatár beköltözött a csodálatos és tágas Várkert Bazárba; illetve az összes táv áthaladt a lezárt Széchenyi lánchídon. Ami a nem kiszámítható tényezőt, az időjárást illeti, arra sem lehetett panasz: a korábbi évek pokoli forrósága után 2019-ben igazán kellemes hőmérséklet kísérte a 6000 fős mezőnyt. A Várkert Bazár előtt sportszakmai kiállítás várta a jelenlévőket, a névadó szponzor, a Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából pedig limonádéval hűsíthettek a sportolók, a Generali BAR-ban.

Délután 5 órakor 500 és 1000 méteren a legkisebbek futama indult. Ezzel egy időben kezdődtek a sportszakmai előadások a Várkert Bazár előadójában; a sort a hazai futók körében igencsak közkedvelt Csányi „Csanya” László nyitotta. A téma az egyre népszerűbb terepfutás volt, illetve az oda vezető út – fűszerezve néhány személyes és igen jó hangulatú sztorival. A következő két előadó Szőnyi Ferenc és Maráz Zsuzsi volt, akik az ultrateljesítéseket járták körbe triatlonos és futó oldalról. Az estét Plesz Botond, a Balatonman PRO Team vezetőedzője zárta, a téma pedig adott volt, hisz egy hét múlva hosszútávú triatlon OB Nagyatádon. Az előadások videói hamarosan elérhetők lesznek a futas.maratonman.hu oldalon.

A rajtok sötétedés után kezdődtek – tekintettel a nevezői létszámra – közel egy órás csúsztatással. Elsőként a 6 kilométert teljesítő férfiak mezőnye indult a budai alsó rakpartról, őket követte a dm női futószám – szintén ezen a távon. A hölgyek egy kis érzelmi frissítést is kaptak a rajt előtt – az első sorban helyet foglaló férfi futó, Hankó Dávidnak köszönhetően. A Balatonman PRO Team fiatal versenyzője 11 év után ugyanis a rajt előtti percekben megkérte barátnője kezét, aki természetesen igent mondott. Őket követte a 9 kilométeres POLAR futam, a sereghajtó mezőny pedig a félmaratoni táv volt – az indulók közt a 2019-es European Maccabi Games félmaratonistáival.

A rakparton és a Várban tett kilométereken, azok, akik nem a legjobb időért mentek, megcsodálhatták a kivilágított fővárost, aztán az Alagútba érve dobkoncert melegítette elő a Lánchíd-élményt! A Szervezők azt ígérik, hogy pár héten belül már bekerülhet a futók naptárába a hetedik Generali Night Run Budapest dátuma is!

Az eseményből készült fotóválogatás IDE kattintva, a verseny eredményi IDE kattintva érhetők el.

Budapest, 2019. augusztus 4.

Menü