DR KOCSIS TAMÁS BEMUTATKOZÓ

SZIASZTOK!

 

Ahogyan Plesz Boti is, én is Magyar Testnevelési Egyetem végeztem, testnevelő tanári szakon, emellett úszás, továbbá az atlétika edzői képesítést is megszereztem. Csoporttársak voltunk, egy alma materben nevelkedtünk, sportban bejárt utunk többször futott párhuzamosan. No de vissza a kezdetekhez.

Mindig evidens volt az életedben a sport?

Gyermekként nagyon mozgékony voltam, első sportágamnak a kajakot választottam. Tizenhat évesen átnyergeltem az atlétikára, illetve ezzel párhuzamosan a triatlonra. Első alkalommal az egyetemen, a triatlon főiskolás országos bajnokságon állhattam fel a dobogó legfelső fokára, akkor csapatban, de megtapasztaltam egyéniben kajakban és quadratlonban is, hogy milyen az élbolyban célba érni.

Tanulmányaim végeztével jöttek a hétköznapok, a saját sportolás pedig egy kicsit háttérbe szorult.

Merre vitt a sors? Voltak sikerek, amelyek kárpótoltak?

Először a Darnyi úszóiskolában edzősködtem – érdekesség, hogy itt Boti váltott a csapatban -, majd rövid ideig a Nagykovácsiban található amerikai iskolában voltam úszóedző. Vácon már 2004 óta foglalkozom úszókkal, hozzájuk csatlakoztak triatlonosok, utánpótlás szinten. A legsikeresebb edzői évemnek a 2019-es évet mondanám, hiszen versenyzőim 4 egyéni bajnoki címet szereztek, illetve összesen 4 magyar bajnokságon, 14 dobogós helyezést értek el egyéniben, és csapatban. A gyerekek mellett felnőttekkel is foglalkoztam, először a Darnyi úszóiskolában, ez hozta a nagy változást.

Mégpedig…?

Eleinte felnőttekkel kizárólag úszásban foglalkoztam, aztán a gyermek edzettjeim szülei elkezdtek hozzám bejelentkezni, ki futásban, ki triatlonban akart jobban teljesíteni. 2018-ban egy irontávot teljesítő versenyzőm Nagyatádon – előző évi eredményéhez képest – 35 percet javítva, 8 óra 56 perce ment.

Most már nagyobb szerepet kap az életedben a saját sport is?

Természetesen az edzősködéssel újra megjött a kedvem, jöttek a maratonok – és ami nagyon motiváló tud lenni, jöttek az eredmények is. 2016-ban és 2017-ben a Primavera Balatonkenese irontávján mi nyertük a váltó kategóriát, 2019-ben a régi nagy szerelemben, a quadratlonban – több dobogós helyezés után -, master kategóriában világbajnoki ezüstöt nyertem Kaposváron.

Aki gyerekeken edződött, már mindent látott…? 🙂

Mai napig emlékszem a TF-es felvételimre, amikor az elbeszélgetésen a megszerezhető 2 pontból azért kaptam csak egyet, mert arra a kérdésre, hogy miért szeretnék a TF-re jönni azt feleltem, hogy szeretném a sportot népszerűsíteni a fiatalok körében. A felvételiztető visszakérdezett, hogy miért nem minden korosztályban?  Jogos volt a felvetés. Úgy érzem mai eszemmel, tudásommal, tapasztalatommal készen állok arra, hogy minden korosztályban népszerűsítsem a sportot és a mozgást – egy kicsit profibb szinten.

Menü